Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam! De tényleg! Remélem, azért tetszeni fog a rész. Kicsit rövid lett, de egyre izgalmasabb lesznek most már a részek. A véleményeket ismét várjuk. Hideg-meleg jöhet! Jó olvasást! ;)
NIALL HORAN
"Azt hinni hogy halott, fájdalmas. De, még fájdalmasabb, ha szereted is!"
- Mi?-elengedett és csodálkozva nézet rám.
- Igen, én vagyok az Barbi!-mondtam ismét, de már is sírás határánál voltam.
- Az nem lehet..-fogta meg a fejét.-Hiszen..hiszen..te..te..meghaltál.-mondta, közben ide-oda mászkált. Mi? Miért is haltam volna meg? Itt vagyok, vagy rosszul tudom?
- Mi? Mégis miről beszélsz?-kérdeztem rá, mivel egyáltalán nem értettem semmit.
- A szüleid mondták apának.-leült a földre, közben még mindig a fejét fogta.
Közelebb léptem hozzá, és leguggoltam elé. Sóhajtottam egyet. A kezemmel megfogtam a karját.
- Figyelj. Tudom, hogy nem kelet volna hazudnom a nevem miatt, de muszáj volt.-folytattam volna tovább, de Niall a szavamba vágott.
- Muszáj volt?!? Barbi, én szerelmes voltam beléd! Még mindig! Nem érted? Nehéz volt téged Londonba hagyni! És..és mikor apa elmondta, hogy mi is történt én teljesen kiakadtam, összetörtem.
A szavakat amit mondott felkellet még dolgoznom. Ez a sok minden, amit mondott kicsit sokkolt. Csillogó-kisírt szemmel nézet engem, de én még mindig nem tudtam megszólalni. Mivel szavak nem jöttek ki a számon, így inkább megöleltem.
- Ne! Hagy békén!-löktem el magamtól. Nem hiszem el, hogy ezt csinálta velem. Egyszerűen nem. Barbi újra sírva fakadt, majd elrohant. A földre ültem ismét, és a fejem a tenyerembe temettem, majd elkezdtem zokogni. Most már tényleg ezt érzem, amit eddig, egy nagy ürességet, ami nem tudom ismét meddig fog tartani. Egy fájdalom, ami nem fog egy ideig begyógyulni. A szívem ismét összetört, hogy újra felbukkant. Végig abban a tudatban, élni, hogy meghalt, fájt, de ez jobban fájt. Jobban fájt, hogy átvert, és elhitetett velem a halálát. Felemeltem a fejem. Már sötét volt. Telefonomat kivettem a zsebemből és felhívtam Liam-et, hogy jöjjön értem. Harmadik kicsöngésnél fel is vette, majd elmotyogtam hol is vagyok, és csak egy "Oké, máris megyek!"-kel le is tette a telefont. Leporoltam a nadrágomat és arra a helyre mentem, ahol Liam fel vessz. Lehajtott fejjel kullogtam, hogy senki ne vegyen észre az utcán. Láttam Liamnek a kocsiját, és elindultam a jármű irányába. Becsaptam magam mögött az ajtót .
- Hé haver mi van ? -tette fel a mellettem ülő a kérdést.
- Hagyjuk!-mondtam kicsit se kedvesen.
- Mi a baj? Mi ez kedvetlenség?-döbbent le.
- Nincs semmi bajom!-emeltem fel a hangomat a kelleténél magasabban. Nem igaz, hogy nem tudja megérteni, hogy nem akarok senkivel sem beszélni! Tudom, hogy csak segítene szeretne, de hát akkor is.
- Nyugi haver! Csak segíteni szerettem volna. De ha nem, hát nem.-mondta, majd a gázra lépet.
- Bocsi Liam, de teljesen ki vagyok kiszülve.-hajtottam le a fejem.
- Majd elmondod, ha szeretnéd.-nézet rám egy pillanatra. Egy aprót bólintottam. Jó érzés, hogy itt vannak velem a fiúk. Nem is tudnám mi lenne velem nélkülük. Liam leparkolt a ház előtt, majd bementünk a fiúkhoz. Ledobtam a cipőmet, köszöntem a fiúknak és felmentem a szobámba, hogy kipihenhessem a mai napot.
2022.12.24.Kedd
BARBARA PALVIN
A fény beszűrődőt az ablakomon, felkeltve engem álmaimból. Párnámat a fejemre húztam, hogy még pihenhessek még egy kicsit. Telefonomhoz nyúltam, megnézni mennyi az idő. Tizenkettő óra-öt perc-olvastam le. Ideje készülődni. Belebújtam puha nyuszis papucsomba, majd kimentem a konyhába. Mikor kiléptem, csodálkozva figyeltem mi is zajlik itt éppen. Megtorpantam egy pillanatra. Az ablak felé néztem. Egy karácsonyfát véltem felfedezni, ami fel is volt díszítve. Körül néztem ismét. Anya a konyhába volt. Mi csoda? Anya a konyhába? Mi? Döbbenten néztem felé, hogy nem e hallucinálok, de nem. Anya észre vett, majd oda jött hozzám és megölelt. El sem hiszem, hogy itt vannak. Jó újra látni őket. És ha még jobban belegondolok, lesz, mit, megbeszélni a régi múltbeli dolgokról.
