02.fejezet - Never again will I trust in you!

Sziasztok! Itt is lenne a második rész. Hát nekem nem annyira tetszik, de majd meglátjuk nektek, hogy tetszik. Véleményeket bármely formába várjuk! Ha elolvastátok pipáljatok! :) Jó olvasást! Puszil titeket: Betty

"Akkor és most minden a feje tetejére állt, nem tudom mi történt,
 csak történtek az események... Nem tudom mi van velem...én nem ilyen vagyok!"

Most ebben a percben azt kívántam, hogy ne Ő legyen itt. Ilyen sok idő után találkozunk? Az nem lehet! Bíztam benne, hogy ne ismerjen fel. Vagy hogy, ne fogjon gyanút, hogy Én vagyok az. Szótlanul álltunk egymással szembe, féltem megszólalni. Néztem az arcát. A fején egy kötött sapka volt, arca kicsit piros volt a hideg időtől. Kék szemei pedig csillogtak. De hiányzott ez a tekintett. Barbi! Verd ki a fejedből, ez nem te vagy!-hallottam  meg a tudatalattimat. Igaza volt! Most azonnal el kell tűnnöm innen!

- Ismerjük egymást?-nézet rám.

- Nem..-hangom picit bizonytalan volt.

- Ó..-csak ennyit tudott kimondani. - Niall vagyok!-rázott velem kezet.

- Ba..Bea Benson.-fhú, ezt megúsztam.

- Örvendek.-mosolygott rám.-Meg hívhatlak egy kávéra engesztelésként?-kérdezte azon az édes kis hangon, mint régen. Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen, de belementem. Nem tudom mi ütőt belém, de már nagyon nem akartam otthon gubasztani, inkább eljövök, mint hogy otthon legyek.

- Persze.-erőltettem egy mosolyt magamra. Remélem, hogy soha nem fog rá jönni hogy ki vagyok!

Ismét a kávézóba ültem Niallal. Sokat beszélgettünk egymással. Egy csomó mindenről beszélgettünk, mesélt magáról, amit Én mosolyogva hallgattam. Én is elmondtam pár szót magamról, hogy hogy is kerültem ide New Yorkba és ezer más dolgot. Persze azt a részt ki hagytam, hogy miért is költöztem el otthonról, ide és miért. Én tudni fogom hogy ki, Niall pedig csak, egy most ismert lányról fog tudni néhány dolgot. Lehet egyszer ha úgy alakul talán elmondom neki az igazat. Nem tudom. Egyenlőre ez maradjon így. Az órámra pillantottam háromnegyed-tizenegy.

- Örülök, hogy megismertelek Niall.-álltam fel az asztaltól.

- Én is nagyon örültem.-állt fel Ő is a helyéről.-Esetleg haza kísérhetlek?-kérdezte meg.

- Persze.-mosolyogtam rá. Felvettük a kabátunkat és elindultunk haza fele.

- Nos, itt is lennénk.-álltam meg az bejárati ajtó előtt.-Nagyon jól éreztem magam.

- Igen, én is jól éreztem magam. Örülök hogy megismertelek!-gyors felemeltem a kezem, hogy kezet rázhassak vele. Niall kicsit megdöbbent a cselekedetemen, de Ő is felemelte jobb kezét és mosolyogva kezet fogtunk. Intettem neki egyet s beléptem az ajtón. Bakancsomat hanyagul ledobtam s a háló szobába mentem. Szobámba beérve, gyors léptekkel az ágyamra huppantam és elgondolkoztam a mai napon. Reggel egész más szemmel néztem rá, mint ahogy most. Teljes mértékbe megváltozott. Mint külsőre, mind gondolkozásban. Felültem, a szekrényről levettem a törölközőmet és a fürdőbe mentem, lezuhanyozni. Barna tincsemet kontyba fogtam, majd beálltam a zuhany alá. Mikor készen lettem a törölközőt magamra csavartam és a háló szobámba mentem. Kiválasztottam a fehérneműmet felvettem, egy tiszta pizsit és az ágyba bújtam.

2020.12.21.Vasárnap.

- Barbi, Barbi, ébredj!-keltegettet fel szép kis álmomból Milly. Mi történt, valami baj van? A szememet kinyitottam s rá néztem kedves kis barátnőm arcára. Valamiért nagyon izgatott volt, mert úgy mosolygott és ugrált mint egy kis gyerek, mikor karácsonykor megkapja az ajándékát, amit szeretett volna. Megpróbáltam felülni az ágyon, nem nagy sikerrel, mivel amilyen hirtelen fel akartam kelni, úgy húzott vissza az ágy is.

- Na mi a helyzet?-kérdeztem komás hangon.

- El sem fogod hinni mi történt velem.-mondta izgatottan.-Mike elhívót randizni!-ámuldozót.-Segítened kell ruhát választani!-Ja és ma buliba megyünk! Ott lesz mindenki Mike, Ashton, Pol mindenki aki számít.

- Biztos vagy benne, hogy Én is ott legyek?-bizonytalanodottam el.-Ezeket az emberek alig ismerem.-mondtam.

- Na..az Én kedvemért?-könyörgőt.

- Na jó egye fene.-nevetem el magam.

Az egész napot együtt töltöttem Milly-vel. Kiválasztottunk mind a ketten egy szép ruhát, amit este fel fogunk venni a buliba. Lassan közeledett az este és lassacskán elkezdtünk készülődni. Felvettem a fekete ruhámat, kisminkeltem magam, majd Milly-t is. Milly kisimította a hajamat, Ő pedig begöndörítette az övét. Kedvenc parfümömből fújtam a nyakamra és máris indulásra kész voltunk. Hívtunk egy taxit, s a buli helyszínére mentünk.

A zene hangosan dübörgött a házba. A buli már javában tartott. Az ajtó előtt megálltunk s mikor becsöngettünk egy titokzatos srác nyitott ajtót nekünk. Milly oda ment hozzá és megcsókolta. Értem, Ő lenne Mike. Elmosolyogtam kettejükön, majd beléptem a táncoló tömeg közé. Testem a zene ütemére mozgót. Próbáltam ellazulni. Mikor kitáncoltam magam a pulthoz mentem egy italért. Egy kedves aranyos srác kiszolgált, akivel el is beszélgettem egy darabig.  A titokzatos srácnak megtudtam a nevét is, Austin. Sajnos nem tudtunk sokat beszélgetni, mivel más dolga volt, ezért inkább nézegettem a táncoló tömeget. Hirtelen egy ismerős alakot láttam felém közeledni. Egy fehér pólót viselt és egy baseball dzsekit. Elmosolyodtam, amikor ide ért. Leült mellém elkezdtünk beszélgetni.

- Kivel jöttél?-kérdezte.

- Barátnőm hívót el. Mondta, hogy buli lesz és ne legyek otthon, inkább jöjjek el én is.-mondta, majd kértem még egy koktélt a pultostól.

- Aha, értem. Miért ülsz itt egyedül?

- Barátjával van, nem akartam őket zavarni.-mosolyodtam el.

Sokat nevettünk, táncoltunk és ittunk. Már nem is tudom, hogy mit csináltunk, csak élveztük egymás társaságát. Nagyon jó volt kikapcsolódni egy kicsikét. Nem tudom mi van velem, Niall felé kezdtem közeledni és megcsókoltam. Először habozott, majd Ő is vissza csókolt. Szinte faltuk egymás ajkát. 

- Gyere haza viszlek.-váltunk el egymásától. Mosolyogva rábólintottam s a kijárat felé mentünk.

01. fejezet - New life, new me

Sziasztok! Itt is lenne az első rész. Remélem tetszeni fog nektek! Pipákat, kommenteket szívesen várunk! Ölel titeket: Betty

"Élj tovább, éld az életed, és ha kell ne törődj semmivel! 

Ha igazán boldog vagy, akkor, ne érdekeljen senkinek 
se a véleménye, akár rossz, akár jó amit mond!

2020.12.20.Szombat.

Nap besütőt a szobám ablakán, felkeltve engem édes kis álmomból.  Nyöszörögve dobtam fejemre puha kis párnámat. Lehunytam a szememet s próbáltam vissza aludni, nem nagy sikerrel. Fél óra forgolódás után, megunva, meleg takarómból kibújva, mentem ruha után kutatni a szekrényemben. Kiválasztottam egy tetszőleges szettet, majd a fürdő felé vettem az utam. Elvégeztem a dolgom, s fogatmosás után kisminkeltem magam. Hosszú barna hajamat kifésültem, majd hagytam hogy a vállamra omoljon. Mikor késznek nyilvánítottam magam a konyhába mentem. Hűtőt kinyitva, kivettem a tejet, a polcról levettem egy tányért, és a müzlit beleöntöttem a tányéromba. Egy kanalat megfogva mentem a nappaliba, közbe bele ettem finom kis reggelimbe. Lábaimat felhúztam a kanapén és a távirányított megfogva, kapcsolgattam valami értelmes adásra. Hírek, zene csatorna, mesék..csak ezeket lehetett látni. Számat undorodva elhúztam, mikor megláttam a képernyőn Őt..pontosabban Őket. Igen! Pontosan Őket! A riporter széles mosollyal kérdezgette Őket az új albumukról, s közben próbáltak majdnem minden kérdésére válaszolni. Nem bírtam tovább. Tv-t kikapcsoltam, a fogasról levettem a kabátom, az ajtót pedig bezártam. Gyorsan szedtem a lépcső fokokat az emeletekről, ki a friss téli levegőre. Ajtót kinyitottam és elém tárult a nagy világ, amit úgy szeretek. A hideg levegő a hajamba fújt, engem pedig kirázott a hideg. Utálom a telet! De néha azért jó kint lenni, még ha meg is fagyok. Egy kis mosolyt erőltettem arcomra, s botorkáltam szokásosnak mondható helyemre.

Hol is vagyok most? Távol, messze Tőle, pont azért hogy ne lássam. Itt csak Én vagyok és a nagyvilág, ahol senki se bánthat meg semmivel sem. Itt új életet kezdhetek, egyedül a barátaim és a családom nélkül. Úgy érzem amióta senki sincs az életembe komolyabb lettem. Most már nem vagyok az a síros kislány, aki csak egész nap a szobájába gubaszt, mert nem tudja elmondani az érzéseit annak az embernek, akit már egy jó ideje szeret. Igen, ilyen voltam! Beismerem, volt sok olyan érzéseim, amit még magamnak se mertem bevallani. De már más a helyzet. Amióta elköltöztem otthonról, magabiztosabb vagyok és felszabadult, az egész életem megváltozott, mint lelkileg mint minden hogy. Jó érzés végre, hogy egyedül vagyok! Sokkal jobb minden.

Madarak csicsergését figyeltem körülöttem. Imádtam a természetet, ahogy a madarak énekének édes kis dallamát, a virágok illatát, a frissen eset hó illatát. Mindent. Ha kint vagyok minden fájdalmam,dühöm elszáll és csak Én vagyok és a külvilág. Nem is tudom, mióta lehettem kint az utcán. Szerencsémre a közelben volt egy kis kávézó, ahol feltudok melegedni. Gyorsan lépkedtem az épület felé. A zebrán megálltam s, mikor a lámba pirosból-zöldre váltott, átmentem a másik oldalra. Kis csengő jelezte érkezésem, leültem a kedvenc helyemre. Nem telt el pár-perc Milly már is jött felvenni a rendelésemet.

- Szia!-örült egyből meg nekem, mikor meglátott.-Hogy vagy?-kérdezte.

- Szia!-álltam fel, majd megöleltem.-Szuperül! És te? Megy a meló?-mosolyogtam vissza rá.

- Én is jól vagyok, köszönöm hogy megkérdezted. És igen egész jó a meló. Nagyon kedvesek velem a többiek, főlek Mike.-mondandójára egy kis kuncogást véltem felfedezni benne, ez még jobban elmosolyogtatott.

- Annak igazán örülök. Nincs kedved majd átjönni este? Tarthatnánk egy kis csajos estét.

- Ma nem jó...-szomorodott el.-De holnap ráérek.-kacsintott. Bólintottam egyet, majd leadva rendelésemet, vártam.

Forró kávával a kezembe, indultam meg haza felé. Kint már esteledett, de még tisztán lehetett látni mindent. Ismét megálltam a piros lámpánál és mikor zöld volt, átmentem a zebrán. Gyerekek még kint voltak a parkba, játszottak egymással, vagy éppen a hót dobálták egymásnak. Az arcomon egy halvány mosoly ült ki. Műanyag poharamat felemelve kortyoltam bele a kávámba. Forró gőzölgő kávé egyenesen a torkomon keresztül, ment le a hasamba, amit egy kis melegséget adott hideg testemnek. Néztem a boldog gyerekeket, ahogy rohangálnak és nevetne, annyira jó volt látni. Emlékszem, Én is így játszottam régen. De szép is volt! Még utoljára rájuk pillantottam és elindultam nem figyelve ki is van előttem. A kávém a kabátomra ömlőt. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Egy fiú hangot hallottam, ahogy sajnálkozva magyaráz hogyhogy sajnálja amit tett. Blab..blab..blac. Értem én. Felnéztem rá s egyből sokkot kaptam a látványtól...