01. fejezet - New life, new me

Sziasztok! Itt is lenne az első rész. Remélem tetszeni fog nektek! Pipákat, kommenteket szívesen várunk! Ölel titeket: Betty

"Élj tovább, éld az életed, és ha kell ne törődj semmivel! 

Ha igazán boldog vagy, akkor, ne érdekeljen senkinek 
se a véleménye, akár rossz, akár jó amit mond!

2020.12.20.Szombat.

Nap besütőt a szobám ablakán, felkeltve engem édes kis álmomból.  Nyöszörögve dobtam fejemre puha kis párnámat. Lehunytam a szememet s próbáltam vissza aludni, nem nagy sikerrel. Fél óra forgolódás után, megunva, meleg takarómból kibújva, mentem ruha után kutatni a szekrényemben. Kiválasztottam egy tetszőleges szettet, majd a fürdő felé vettem az utam. Elvégeztem a dolgom, s fogatmosás után kisminkeltem magam. Hosszú barna hajamat kifésültem, majd hagytam hogy a vállamra omoljon. Mikor késznek nyilvánítottam magam a konyhába mentem. Hűtőt kinyitva, kivettem a tejet, a polcról levettem egy tányért, és a müzlit beleöntöttem a tányéromba. Egy kanalat megfogva mentem a nappaliba, közbe bele ettem finom kis reggelimbe. Lábaimat felhúztam a kanapén és a távirányított megfogva, kapcsolgattam valami értelmes adásra. Hírek, zene csatorna, mesék..csak ezeket lehetett látni. Számat undorodva elhúztam, mikor megláttam a képernyőn Őt..pontosabban Őket. Igen! Pontosan Őket! A riporter széles mosollyal kérdezgette Őket az új albumukról, s közben próbáltak majdnem minden kérdésére válaszolni. Nem bírtam tovább. Tv-t kikapcsoltam, a fogasról levettem a kabátom, az ajtót pedig bezártam. Gyorsan szedtem a lépcső fokokat az emeletekről, ki a friss téli levegőre. Ajtót kinyitottam és elém tárult a nagy világ, amit úgy szeretek. A hideg levegő a hajamba fújt, engem pedig kirázott a hideg. Utálom a telet! De néha azért jó kint lenni, még ha meg is fagyok. Egy kis mosolyt erőltettem arcomra, s botorkáltam szokásosnak mondható helyemre.

Hol is vagyok most? Távol, messze Tőle, pont azért hogy ne lássam. Itt csak Én vagyok és a nagyvilág, ahol senki se bánthat meg semmivel sem. Itt új életet kezdhetek, egyedül a barátaim és a családom nélkül. Úgy érzem amióta senki sincs az életembe komolyabb lettem. Most már nem vagyok az a síros kislány, aki csak egész nap a szobájába gubaszt, mert nem tudja elmondani az érzéseit annak az embernek, akit már egy jó ideje szeret. Igen, ilyen voltam! Beismerem, volt sok olyan érzéseim, amit még magamnak se mertem bevallani. De már más a helyzet. Amióta elköltöztem otthonról, magabiztosabb vagyok és felszabadult, az egész életem megváltozott, mint lelkileg mint minden hogy. Jó érzés végre, hogy egyedül vagyok! Sokkal jobb minden.

Madarak csicsergését figyeltem körülöttem. Imádtam a természetet, ahogy a madarak énekének édes kis dallamát, a virágok illatát, a frissen eset hó illatát. Mindent. Ha kint vagyok minden fájdalmam,dühöm elszáll és csak Én vagyok és a külvilág. Nem is tudom, mióta lehettem kint az utcán. Szerencsémre a közelben volt egy kis kávézó, ahol feltudok melegedni. Gyorsan lépkedtem az épület felé. A zebrán megálltam s, mikor a lámba pirosból-zöldre váltott, átmentem a másik oldalra. Kis csengő jelezte érkezésem, leültem a kedvenc helyemre. Nem telt el pár-perc Milly már is jött felvenni a rendelésemet.

- Szia!-örült egyből meg nekem, mikor meglátott.-Hogy vagy?-kérdezte.

- Szia!-álltam fel, majd megöleltem.-Szuperül! És te? Megy a meló?-mosolyogtam vissza rá.

- Én is jól vagyok, köszönöm hogy megkérdezted. És igen egész jó a meló. Nagyon kedvesek velem a többiek, főlek Mike.-mondandójára egy kis kuncogást véltem felfedezni benne, ez még jobban elmosolyogtatott.

- Annak igazán örülök. Nincs kedved majd átjönni este? Tarthatnánk egy kis csajos estét.

- Ma nem jó...-szomorodott el.-De holnap ráérek.-kacsintott. Bólintottam egyet, majd leadva rendelésemet, vártam.

Forró kávával a kezembe, indultam meg haza felé. Kint már esteledett, de még tisztán lehetett látni mindent. Ismét megálltam a piros lámpánál és mikor zöld volt, átmentem a zebrán. Gyerekek még kint voltak a parkba, játszottak egymással, vagy éppen a hót dobálták egymásnak. Az arcomon egy halvány mosoly ült ki. Műanyag poharamat felemelve kortyoltam bele a kávámba. Forró gőzölgő kávé egyenesen a torkomon keresztül, ment le a hasamba, amit egy kis melegséget adott hideg testemnek. Néztem a boldog gyerekeket, ahogy rohangálnak és nevetne, annyira jó volt látni. Emlékszem, Én is így játszottam régen. De szép is volt! Még utoljára rájuk pillantottam és elindultam nem figyelve ki is van előttem. A kávém a kabátomra ömlőt. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Egy fiú hangot hallottam, ahogy sajnálkozva magyaráz hogyhogy sajnálja amit tett. Blab..blab..blac. Értem én. Felnéztem rá s egyből sokkot kaptam a látványtól...